Tisztelt Doktor úr!
„Évekkel ezelőtt vérnyomásproblémákkal és gyakori hasmenésekkel indultak a bajaim. A kardiológus szerint minden rendben volt. Én ételintoleranciára gyanakodtam, ezért a citromot, a tejterméket, a tojást, a glutént, az édességet elhagytam, de húst eszem, ettől valamit javultak is a tüneteim, hasmenésem megszűnt, ám összességében székletem lágy. Közérzetem nem jó, főként fejfájás, szédülés, szívdobogásérzés keseríti életem. Laborjaimban emelkedettek az anti-TPO- és pajzsmirigyhormon-értékek. Az ön Skype-konzultációs tanácsára elvégeztettem a széklet bakteriológiai vizsgálatát, és kiderült, hogy klebsiella, citrobakter, enterococcus, providentia, pseudomonas, serratia, enterobacter és clostridium túlszaporodott és összességében a fajszám is jelentősen csökkent. Mit javasol, hogyan tovább?”
Kedves Hölgyem!
Önnek jelentősen lecsökkent a flórája változatossága, és azon belül is jelentős rothasztóbaktérium-túlsúlya van. Nagyon gyakori, hogy pácienseim változtatnak ugyan étrendjükön a gyógyulás reményében, de mégsem javulnak, vagyis nem elsősorban a diéta tudott változást hozni, hanem a diéta a rossz flóra változtatásának csupán egyik elemévé válhat. A korábbi hibás étkezés miatt kialakult rossz rothasztó flóra makacs, és a növényi étrend mellett sem alakul mindig vissza arányos savanyú flórává. Sajnos a rothasztó baktériumok sokkal inkább hajlamosak exo- és endotoxinok termelésére, mint a savanyú flórán növekvő baktériumok (lakto, bifido, entero ‒ ezekből általában nagy hiányaink vannak), vagyis olyan salak- és mérgező anyagokat bocsátanak ki magukból, amely károsítja az idegrendszert vagy a hormonrendszert, a hormontermelő szöveteket. Ez lehetetlenné teszi az elsődleges tünetek gyógyulását (pl. hasi panaszok), még inkább a kóros sorozat sokadik állomásaként kialakult működészavarok gyógyulását (mint a pajzsmirigy gyulladása vagy alulműködése), hanem csak akkor indul javulásnak, ha a baktériumait totálisan átalakítjuk, normalizáljuk.
A baktériumok helyrehozatalához sok féle eszközt kell alkalmazzunk. Alapvető a növényi diéta, az intoleranciát, ezzel bélgyulladást okozó élelmiszerek kerülése. Szükség van prebiotikumokra, vagyis a jóféle baktériumok táptalajára. Tudni kell, hogy a rothasztó baktériumok elsősorban az állati termékeken fejlődnek (tehát tej, tojás, hús), míg a savanyú flóra baktériumelemei főként a növényi anyagokat igénylik, főleg a vízben oldódó és nem oldódó rostokat. Olyan anyagokra van tehát szükség, mint az indiai útifű lisztje, inulin, mikrorostok, lenmagőrlemény, ásványi anyagok, gyógynövénygyökerek, mályvafélék anyagai. Szükség lehet természetes baktériumölő anyagokra, mert a rothasztók nem szívesen távoznak, még akkor sem, ha már kellő táplálék híján (vagyis megfelelő növényi diéta esetén) éheznek. Ilyenek a vadsóskamag, az articsóka, fokhagyma, az Aegle marmelos (bengáli birs) nevű indiai gyógynövény, a gyömbér stb. Ha ez nem elég, akkor szükséges lehet természetes magnéziumvegyületek (magnézium-peroxid, magnézium-oxid, magnézium-sztearát) vagy más erősebb hashajtó hatású gyógyvíz alkalmazására (Mira víz, Ferenc József víz, víz keserű só feloldásával). Ha ezekkel sem lehet a káros baktériumok mennyiségét letörni, akkor szóba jön a lokális vagy általános antibiotikus kezelés is.
A következő lépcső a normális baktériumok betelepítése a lecsökkent kóros baktériumok helyére. Ehhez is alapvető a diéta, de itt a flóraanalízis eredménye szerint meg kell erősíteni a savanyú flórát, és növelni kell a baktériumok fajszámát, mert ez védi meg a baktériumok társadalmát a kóros rothasztó baktériumok vagy gombafélék túlszaporodásától. Ha a flóra jelentősen javult, ami egyébként hónapokat, akár fél-egy évet is igénybe vehet, akkor remélhető, hogy az olyan autoimmun és egyéb gyulladások is megnyugszanak, mint a rossz közérzetet adó Hashimoto thyreoiditis vagy más pajzsmirigy gyulladás, vagy akár az ekcéma, hajhullás, fejfájás és ízületi panaszok. Rosszul befolyásolhatja a baktériumokat a gyógyszer, a szennyezett víz, a folytonos stressz, a gyomorfájdalom, a székrekedés, a dohányzás, a rendszeres túlzó kávézás stb. A baktériumok társak, barátok és ellenségek lehetnek a tüneteink létrejöttében és távozásában. Szabályozni kell őket tudatos folyamat által, figyelni kell az igényeikre, meg kell hallani a szenvedésüket és az igényeiket, így alakulhat ki a megfelelő egyensúly.
Forrás: Természetgyógyász Magazin – Orvos válaszol rovat