A kullancs- és rovarcsípések élethosszig tartó nyomokat hagynak a testben. Bakteriális és vírusos fertőzéseket okoznak, melynek csak csekély töredékét vizsgálják ma az egészségügyben. Mivel e fertőzéseket nem kezelik, ezért a test folyamatosan hibás program szerint működik és egyre több tünet, betegség alakul ki. Ezért ha Ön tartósan fáradékony, hullik a haja, hasi panaszai vannak, hosszú ideig nem gyógyul ki légúti betegségekből, érdemes az ilyen rejtett fertőzések irányában vizsgálódni.
Magam 2005-ben súlyos kullancs által terjesztett megbetegedésben élet halál határán voltam és az integrált antibiotikus és természetgyógyászati kezelésnek – gyógynövényeknek, nagy adagú infúziós kezelések – köszönhetően épültem fel. Saját tapasztalatom alapján állíthatom, hogy maga a konzervatív kezelés egyedül nem segített volna meggyógyulni. Agyhártya-, agyvelő-, máj-, tüdőgyulladásom volt. Olyan kórokozóval is megfertőzött a 2 nap után megtalált kullancsom (Erlychia), amit nem említenek a szakkönyvek a gyakoriak között, de lehet, hogy csak azért, mert nem vizsgálják rendszeresen. Az én kórokozóimat is csak azért ismerhettük fel, mert a szegedi egyetem mikrobiológiai tanszékének vezetője a neki személyesen leküldött vérmintámban beazonosította a kórokozót, amire akkor már párom gyanakodott. Mindezt a rutint végző László kórházban nem tudták megtenni.
Miután megbetegedtem, majd sikeresen felépültem családom minden közeli tagját és gyerekeimet beoltottam agyhártyagyulladás elleni védőoltással, mondván legalább az ellen legyen védettségük. Sajnos ismét csak rossz tapasztalatokat szereztem, mert az egyik beoltott családtagom súlyos sokízületi gyulladást kapott a védőoltás beadását követően. Így meg kellett értsem, hogy a védőoltás nem csak nem véd minden kullancs által terjesztett kórokozótól, de maga is hordozhat veszélyt bizonyos százalékban.
Most épp a legkisebb fiam kapott kullancscsípéstől Lyme kórt. A betegség ellen nagyon lassan alakul ki az immunválasz, ezért a szokásos labortesztek lassúk és pontatlanok. Mi egy nagyon korai monocita alapú teszt segítségével ismertük fel, mert tudvalevő, hogy a szokásos IgM és IgG tesztek csak 6 hét elteltével mutatják ki a kórokozót, amikor a kezelése már sokkal nehezebb.
A kullancs okozta fertőzések vizsgálata és kezelése tehát korántsem lefutott, korántsem kidolgozott és végleges protokoll. Számtalan új információ és szemlélet jelenik meg, melyeket nem elég a szakembereknek tudni, hanem a lakosság is kell ismerje.
Lássunk tehát ilyeneket
– A leggyakoribb fertőzés a Borellia (Lyme kór), manapság már a kullancsok 30-50%-a fertőzött.
– Nem csupán a Borellia fertőzés fordul elő és nem egyedüli kórokozóként, hanem többnyire számtalan más kórokozó társul fertőzéshez: Chlamydia, Mycoplasma, Ehrlichia/Anaplasma, Rickettisia és további vírusok, melyeket a rutin vizsgálatokban nem néznek.
– vizsgálható már a kullancs is, tehát a bőrből eltávolított kullancsot laboratóriumokban meg tudják vizsgálni, hogy tartalmaz-e kórokozókat.
– nincs olyan védőoltás, amely minden kórokozó ellen védene, csak az agyhártya-agyvelő gyulladást kiváltó vírus ellen létezik védőoltás, mely azonban nem véd a többi kórokozó ellen.
– A vírusok ellen nincs gyógyszer sem, csakis a szervezet védekező képességének növelése lehetséges a természetgyógyászat eszközeivel: nagy adagú vitaminok, antioxidánsok főként infúziós formában, homeopátiás szerek, gyógynövények, diéta.
– a kullancs csípés ellen megelőzésként biztosan nem véd szinte semmi. A kapható kullancsriasztó szerek is nagyon rövid ideig és nem hatékonyan védenek. A leghatékonyabb módszer a minél gyorsabb kullancseltávolítás, tehát az odafigyelés, az éberség. Minél tovább marad a kullancs a bőrben, annál valószínűbb a kórokozók általi fertőződés.
A kullancs szerte Európában nagy probléma
A kullancsok bárhol előfordulhatnak, hiszen vadon élő (akár madarak, hüllők is) és házi állatok bárhová elhurcolják, néhány száz méteren belül is lehet nagy különbség a kullancsok, vagy a fertőzött kullancsok gyakoriságában. Ezért a kullancstérképek nagyon pontatlanok, akár házi kertekben is lehet veszélyeztetett terület.
A kullancs nagyon ellenálló
A kullancs képes a mosógépet is túlélni, télen is előfordulhat, hónapokig víz és táplálék nélkül túlélni. Észrevétlenül akár hetekig is a bőrbe fúródva marad, mert gyulladásgátló, véralvadásgátló, fájdalomcsillapító és immungátló anyagokat termel, melyek minden testi reakciót kizárnak.
Kórkép
A leggyakoribb megbetegedések a Lyme kór, a tibola, az agyvelő és agyhártyagyulladás, a tünettan pedig a láz, gyengeség, ízületi gyulladások, fekélyek, nyirokcsomó duzzanatok, idegrendszeri tünetek, mint érzészavar, szédülés, mozgás- és koordinációs zavarok.
Hatékony kezelés
A leggyakoribb kórokozók elleni gyógyítás is korlátozott a csak konzervatív orvosi eszközökkel, hiszen vírusok ellen nincs antibiotikum és bizonyos baktériumokat pedig fel sem fedeznek, így nem a megfelelő antibiotikumok kerülnek bevetésre. Kétségtelenül nagyon fontos a szervezet ellenállóképességének javítása nagy adagú C vitamin, glutation, cink tablettás vagy infúziós beadásával, az idegek erősítése B vitaminok, telítetlen zsírsavak, lecitin adásával, valamint a kórokozók által termelt toxinok, mérgező anyagok kivezetése gyógynövényteák, homeopátiás szerek, alga, izzasztó kezelések segítségével. Ugyancsak javítja a gyógyulás esélyeit a nagyon könnyű és csak növényi alapú táplálkozás, valamint a tünettannak és kórokozónak megfelelő homeopátiás kezelés.
Dr.Tamasi József belgyógyász, természetes gyógymódok szakértője
Amit teszek a rendelőmben, az immunrendszer aktivitásának felmérése, vírusokkal szembeni ellenállás mérése, ellenállóképesség fokozása és természetes anyagokkal kullancs fertőzés integrált kezelése.
Bejelentkezés: +36-1-788-4836, +36-20-361-9530
Kommentek
Lukács Istvánné 12 óra ago
2015-06-09
Kedves Doktor Úr!
Köszönöm az értékes írást.
Kérdésem az, hogy az eltávolított kullancsot vizsgálatra elküldhetem-e önnek?
Ha nem, akkor mit javasol, hová postázzam?
Tisztelettel: Lukács Istvánné 8373 Rezi Rákóczi u 54.
Dr. Tamasi József 13 óra ago
2015-06-20
Kedves HÖlgyem! Én egy német laborba szoktam kiküldeni a vizsgálati anyagot, de nyilván a saját pácienseimnek. Tehát ha felkeres, akit megcsípett a kullancs és elhozza az eltávolított kullancsot, akkor az rendben van, hogy küldöm vizsgálatra. Csak a kullancs vizsgálatát nem tudom elvégezni. Üdvözli Tamasi dr.