Egy amerikai kutatásból kiderült, hogy az édes, a sós, a savanyú, a keserű és a kevéssé ismert umami mellett egy hatodik alapvető íztípust is megkülönböztethetünk. Minél egészségtelenebb a táplálkozásunk, annál többször találkozunk vele.
Édes, sós, savanyú, keserű, umami és zsíros. Barátkozzunk meg ezzel a listával, ugyanis egy amerikai kutatás során kiderült, hogy az öt eddig ismert mellett egy hatodik alapvető ízt is megkülönböztethetünk: utóbbit zsíros ételek fogyasztásakor érezzük.
Ennél is meglepőbb, hogy mikor érzi…
Ahhoz, hogy egy íz az alaptípusok közé tartozzon, a nyelv speciális receptorait kell aktiválnia. Eddig úgy tudtuk, hogy csak öt íz képes erre, de a Purdue Egyetemen tett felfedezésnek köszönhetően már tudjuk: a zsíros ételek íze is.
A teszteket 28, kiváló nyelvi érzékeléssel bíró ember közreműködésével végezték – e tulajdonságot korábbi megfigyelések támasztották alá. Az eddigi öt ízt képviselő ételek mellett zsírosakat is kaptak, illetve azokhoz nagyon hasonló, de zsírt nem tartamozó fogásokat is. Az említett receptorok aktivizálódtak, a résztvevők – akik nem tudták mikor esznek zsíros és zsírt nem tartalmazó ételt – pedig arról számoltak be, hogy egyértelműen érezték az egyetlen különbséget.
Egészségesnek érezzük azt ami nem az…
A kutatók szerint egyébként ez a magyarázat arra is, hogy azokról az ételekről, amelyek túl zsírosak, már az ízlelés során meg tudjuk ezt a káros tulajdonságot állapítani, illetve ezt jelzésnek vesszük, hogy ne együnk többet belőlük. A probléma az, hogy a nem kirívó esetekben egészségesnek érezzük az olyan transzzsírsavakat tartalmazó ételeket is, amelyek egészségünk mellett memóriánkat is rontják.
A tudományos világ hivatalosan még nem ismerte el a felfedezést, de mivel ilyen eredménnyel korábban csak a rejtélyes ötödik íz, az umami kapcsán találkoztunk, később nagy esély van rá.
Persze, hogy a négy alapvető ízen kívül melyik íz az ötödik, a hatodik és esetleg a hetedik, vagy a nyolcadik, ez még külön tanulmányt igényelne. Az ájurvéda ugyanis ugyancsak hat ízt jelöl meg, a négy alapízen kívül a csípőst és a fanyart. Ezek valóban egyértelműen más ízek, mint a négy alapíz és ezek sem az umamihoz, sem pedig a fentebb felfedezett zsíros ízhez nem beazonosíthatók.
Cikk forrása: HVG – Instant