A mostani alkalommal három hasonló témájú, mégis nagyban különböző problémákról szóló levélből idézek.
„Kedves doktor úr! Vízhajtót kell szednem, mert a szívem billentyűelégtelenség miatt gyengébben működik és megterheléskor fulladásom van. Orvosaim azt mondják, hogy a tüdőben gyűlik fel a víz, és az okozza a fulladást, de gyakran dagad a lábam is. Van-e ennek természetes megoldása, a kardiológus által felírt vízhajtó tablettától nagyon idegenkedem, bár már néhány éve erre szorulok.”
A második levél: „Nőgyógyászati műtéteim voltak és azóta a lábaim erősen dagadnak, mindkét oldalon. A vízhajtók, amelyeket a háziorvos felírt, nagyon legyengítenek és sokszor van szívritmuszavarom is, mióta ezeket szedem.”
A harmadik levélíró a következőt említi: „Az orvosok nem tudják megválaszolni, hogy mitől alakult ki a májcirrózisom, hiszen soha nem fogyasztottam alkoholt, és hepatitiszem sem volt és nincs most sem. Sajnos van hasi víz is, amelyre folyton vízhajtókat írnak fel, de ezektől jártányi erőm sincs és jelentősen nem is csökkentik azt.”
Kedves Levélírók! Tudniuk kell, hogy a vízhajtók szedése mindig tüneti kezelés. Egyszerűen a megoldás nem csupán a vízhajtás, hanem a vizenyő szaporodásának okát kell elhárítani. Az ok például a szív teljesítőképességének aránytalan gyengülése a test teljes vérkeringési feladatainak ellátásához képest. Elkerülhetetlen például a testsúly csökkentése, fittségének javítása, erek átjárhatóságának javítása.
A szívelégtelenség miatti vizenyő szaporodása a leggyakoribb oka a vízhajtás szükségességének.
Az orvosi gyakorlatban felírt vízhajtók a vese kanyarulatos csatornácskáira hatnak, ott csökkentik a vizet megkötő ásványok visszaszívódásának képességét. Ezért ezek a gyógyszerek sok folyadékot nem engednek visszaszívni a vesében, de ásványokat is sokat veszít, aki használja őket. Ezzel szemben
a természetes növényi anyagok elsősorban az úgynevezett elsődleges vizelet mennyiségét növelik és így nem borítják fel a szervezet só-víz háztartását.
A növényi vízhajtók hatását az úgynevezett diuretikus indexszel mérik, aminek az a lényege, hogy egységnyi víz efogyasztásához képest az adott egység vízhajtó tea arányosan mennyivel több vizeletkiválasztást hoz létre. Mondjuk az aranyvesszőfű, nyírfalevél vagy a tarackbúza teája 1,5 diuretikus indexszel azt jelzi, hogy a víz ivásához képest ezek teája 1,5-ször több vizeletkiválasztást produkál. A legjobb, 2 feletti diuretikus indexe van a gyermekláncfűlevélnek, a hibiszkuszvirág-teának, a királydinnyének.
A közhiedelemmel ellentétben nincs jelentős vízhajtó hatása a zsurlónak, a petrezselyemnek, a borókabogyónak, a medveszőlőlevélnek.
A legnagyobb vízhajtó hatást akkor érhetjük el, ha böjtölünk, vagyis sok folyadékot iszunk anélkül, hogy ennénk, mert így a víz csupán átfolyik a testen. Még jobb, ha mozgásprogramot is végzünk. Serkenthetjük a vese működését talpreflexológiával, a vesemeridián tonizálásával, bizonyos jógagyakorlatokkal, mint bujangasana, shalabasana, pascimottasana.
A nyirokkeringés elakadása miatti ödéma – mint a második levélíró levelében áll – elsősorban akkor fog szűnni, ha nyirokdrenázst végez egy hozzáértő nyirokmasszőr. Nem a gépi nyirokmasszázsra gondolok, hanem kézi masszázsra, ami speciális tudást igényel, de nagyon hatékony. Fel kell szabadítani a nyirokerek kifolyását és látványos eredményt kapnak.
A hasvíz elsősorban a máj működésének, keringésének javításával csökken. Apróbojtorján, ezerjófű, articsóka, máriatövis. A három ödématípus közül ezt lehet a legkevésbé hatékonyan eltávolítani természetes anyagokkal, megjegyzem, a konzervatív orvoslás gyógyszerei is erre hatnak a legkevésbé, de jóval többet ártanak.
A gyógynövényeknek az is nagy előnye, hogy nem hoznak létre ásványhiányokat, káliumhiányt.
A vízhajtás, mivel sokszor igen súlyos állapotokat jelenthet, mindenképp hozzáértő orvos konzultációja mellett végezhető, mégis érdemes a természetes módszereket próbálgatni, hiszen a vízhajtó tabletták legyengítik a beteget, rontják a szív teljesítményét, súlyos ásványi egyensúlyzavarokat hoznak létre.
Megjelenés a Természetgyógyász Magazin 2022 februári számában.